Elöljáróban csupán annyit szeretnék zárójelben megjegyezni, hogy érdemtelen módon nem találkoztam semmiféle, a kiállítást reklámozó kiadvánnyal! Véletlenül futottam bele… Ugyanis egy bisztronauta számára, a Hundertwasser kiállításnak helyszínt biztosító Gerbaud Ház nem csenghet ismeretlenül (lásd pölö: az Európa Bajnok, Széll Tamás séf fémjelezte Onyx). A szecessziós-későeklektikus épület egyébiránt a reformkori Pest arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszó Hild József építész munkája. De visszatérve az eredeti témához: Hundertwasser szerint a művészetnek példaképként kell jelen lennie és egy művésznek képesnek kell lennie arra, hogy az embereknek járható utat mutasson, amely pesszimizmusukat eloszlatja. Ezzel szemben a képgyűjteményen egyértelműen látható, hogy a II. világháború igencsak nehéz időszak lehetett az ő és zsidó származású édesanyja számára (hogy ne legyen feltűnő családi háttere, a tinédzser Hundertwasser egyébként csatlakozott a Hitlerjugendhez…). A kiállított művein rendszeresen visszatérő motívum a(z) (vér)eső, a könnyező férfialak; festményei ugyanolyan (pozitív értelemben véve) szabálytalanok, mint épületei. De minden zsenialitása ellenére sem merném egyértelműen állítani, hogy napi 3x, étkezés előtt a képeit nézegetném pesszimizmusűző pirulaként…